Gossip Girl Fan - Your No.1 Hungarian Source For The Famous Show! - You Know You Love Us







 

Gossip Girl Here

Köszönet

2013.07.24. 11:17, mrsnorris

Sziasztok!

Már sokszor gondolkodtam rajta, hogy megéri-e ezt megírni, nem tűnne-e túl csöpögősnek, de mint eddig már sokszor, most is eszembe jutott az oldal, és úgy döntöttem igen, megéri.

Azt hiszem ennyivel tartozunk, tartozik ez az oldal a látogatóinak, hiszen így is naponta 450-500 között van a látogatottság, ami hihetetlen annak ellenére, hogy a sorozatnak már december óta vége.
Azért írom ezt a "posztot", mert szerintem tisztességtelen lenne magával az oldallal szemben és elsősorban veletek, hogy egyszerűen mindenki csak kámforrá válik, a posztírás meg csak úgy megszűnik mindenféle magyarázat nélkül, az utolsó posztok pedig mindig majd hónapokkal ezelőttre nyúlnak vissza, valamilyen jelentéktelen hírrel kapcsolatosan, anélkül, hogy valaha is elköszöntünk volna, vagy egyáltalán tisztáztuk volna a dolgokat? Nem, ezt nem tehetjük meg.

Nem fogok kifogásokat keresni, sem magyarázkodni, az igazság az, hogy mivel megszűnt a sorozat, én nem látom értelmét a frissítésnek, amelynek legfőbb oka az, hogy nagyjából nincs mit. Ha meg van, az is jó, ha kéthavonta egyszer, szerintem felesleges. Viszont úgy gondoltam, nem fogok csak úgy tenni, mint akit elnyelt a föld annyi átszerkesztett hónap és év után. Lehet ez a magatartás másoknak elfogadható, mindenki tudja mire értem ezt, nem részletezném.

És akkor rátérnék magára a posztnak a címére. Köszönet. Köszönöm szépen, a lehetőséget, hogy itt szerkeszthettem, hogy velem voltatok. Imádtam dolgozni az oldalon, hozni a frisseket, fordítani a spoilereket, hisz tudtam mennyien várjátok. Próbáltam interaktivitást vinni az itteni életbe és a facebookos oldalon is, ösztönözni Titeket, hogy bátran szóljatok hozzá a dolgokhoz, kommenteljetek, ne féljetek leírni a véleményeteket. Egy igazán remek közösség alakult ki, és számos olyan látogató volt, akik rendszeresen írtak mindenhová és akikre névszerint emlékszem még most is, köszönöm nektek, hogy hozzájárultatok az oldal működéséhez, színesebbé tettétek azt véleményeitekkel.

De elsősorban mindenkinek köszönöm, mondhatom azt, hogy köszönjük, hogy jártatok ide, ha csak egy kattintásra is, amikor új rész került fel, mert akkor már hasznosnak bizonyult ez az oldal. De természetesen azoknak örülök a legjobban, akik rendszeresen látogattak, és adott számukra valamit ez az egész, akiknek örömöt jelentett idejárni. Mert nekem ezt jelentette. Nem hanyagoltam el, ez volt az a dolog, amit két évig szenvedéllyel csináltam és nem hagytam abba, és ha még menne ma is a sorozat, biztosan itt lennék naponta és várnám, hogy vajon hányan fognak hozzászólni a legújabb hírekhez amiket én írtam, fordítottam, szerkesztettem, vajon hányan lájkolják a facebookon azt, amit éppen kirakok. Ezek a kérdések játszódtak le bennem mindig, és alig vártam, hogy visszajelzést kapjak, hogy véleménykifejtésre, beszélgetésre bírjalak titeket. Hiszen egy oldal mit sem ér a látogatók nélkül. Szerkeszthettünk volna mi gőzerővel, ha Ti nem vagytok itt és nem jeleztek vissza, semmit nem ért volna. De ti olyan lelkesek voltatok mindig, öröm volt nézni, hogy szeretitek ezt sorozatot és az oldalt is. Köszönjük az oldal valaha volt legnagyobb látogatottságát, ami 5852 volt, 2012. december 12-én.
Nem tudom, az írásom után lesz-e még friss, nem ígérhetek semmit, hiszen lehet a többi szerkesztő még kedvet kap egy-egy hír kitételéhez, de szerintem nem sok értelme van egy havonta frissülő lapnak, a lényeg a folyamatosságon, a már említett interaktivitáson lenne. Így most csak a nevemben beszélhetek, hogy részemről befejeztem az oldal szerkesztését, a Gossip Girl Fan biztosan nem szűnik meg, hiszen rengeteg olyan ember van, aki még nem látta a Gossip Girlt, de még feltévedhet az oldalra, akinek remélem valamilyen támpontot fog nyújtani. Valamint azt is remélem, sokan még nosztalgiából meg fogjátok nézni újra az évadokat és feljöttök ide a részek, felirat és miegymás kedvéért.

Végül pedig a valaha volt egyik legemlékezetesebb jelenettel és számmal búcsúzom, amit a köszönőírásom alatt is hallgattam. Köszönöm szépen, hogy szerkeszthettem, hogy itt lehettem Veletek. Köszönöm, hogy itt voltatok és ha elolvastátok ezt a rendkívül hosszúra sikeredett írást.
Egy élmény volt.
Xoxo,
mrsnorris



'I don't want this moment to ever end...'

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Nagyon köszönöm,hogy itt voltatok és mindig érdekes infókat raktatok ki.Nagyon szerettem látogatni az oldalt.Köszönjük,hogy ennyit dolgoztatok a rajongókért.Biztos vagyok benne,hogy még vissza fogok nézni az oldalra,ha egy kis nosztalgiára vágyom. SZERTLEK TITEKET!!! <3

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
5 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2014.08.09. 18:50
Fanni

Sziasztok!Én most nyaron kezdtem csak a sorozatot....oszinten sajnálom mert szivesen neztem volna akkor amikor meg a sorozatot forgattak es aktivan elt az oldal..:( a köszönet nyilvanitasbol gondolom milyen lehetett az oldal igazabol kar ,hogy nem lehettem ennek a reszese...bar korabban ratalaltam volna a sorozatra!!!

2013.07.27. 23:46
mrsnorris

Köszönjük szépen, lányok! :) <3 És azt is, hogy megtiszteltetek 1-1 kommenttel!

Morgana: Ez a jelenet örök :) És nem csak a Chair fanok körében, erre mindenki emlékezni fog, az tuti! :)

Barbi: Köszönöm (mindenki nevében) a kedves szavakat, nagyon jól estek. Látni, hogy szeret(t)ed ezt az oldalt, jó érzés ilyet olvasni, tényleg!

Kira1998: Számomra öröm, ha érdekes információkkal tudtunk szolgálni. :) Az oldal pedig visszavár sok szeretettel!

2013.07.27. 18:40
Kira1998

Nagyon köszönöm,hogy itt voltatok és mindig érdekes infókat raktatok ki.Nagyon szerettem látogatni az oldalt.Köszönjük,hogy ennyit dolgoztatok a rajongókért.Biztos vagyok benne,hogy még vissza fogok nézni az oldalra,ha egy kis nosztalgiára vágyom. SZERTLEK TITEKET!!! <3

2013.07.26. 22:36
Barbi

Bár nagyon ritkán kommenteltem az oldalon, a kezdetektől itt voltam, és nyomon követtem. Olyan jó volt végigböngészni a dolgokat, mindig valami újat találni. Mind a mai napig a fő könyvjelzők között van az oldal, és bár tényleg vége a sorozatnak még mindig késztetést érzek, hogy rányomjak az ikonotokra. 
Nekem ez az oldal a tini éveim részei volt:) Amióta az első évadot megnéztem sok évvel ezelőtt azóta visszajárok ide:)
Szóval nagy köszönet nektek. :)

2013.07.25. 22:50
Morgana

Köszönet a sok munkáért amit az oldalba fektetettek...:) Nem csoda,hogy szinte mindennap felnéztem..:) Legjobb GG-s oldal,(volt) nem is vitás.
 

Ui.:Remek a videó választás,nekem is az egyik kedvenc jelenetem..:)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

6x09 - The Revengers
Feltöltő: GG, Siloah
Tárhely: Uploadhero, Indavideo

Letöltés | Felirat | Online

6x10 - New York, I Love You XOXO
Feltöltő: GG
Tárhely: Uploadhero, Indavideo
Összefoglaló: Letöltés | Felirat | Online
Epizód: Letöltés | Felirat | Online

 

 

 
Mielőtt írnál a csetbe, olvasd el az alábbi szabályokat, mert ha nem tartod azokat, az üzenetedet törölni fogjuk:
* Van nevünk! - tehát nem szerki(k), kedves elitem stb...
* Az oldalt négyen szerkesztjük!
* Ne káromkodj vagy sértegetsd a többieket!
* Ne kérd, hogy szavazzak rád, ha nem vagy társoldal!
* Ne hírdetsd az oldalad! Ha megteszed, automatikusan kitíltunk a chatből!!!
* Még mielőtt kérdezel, olvasd el a GY.I.K.-et!
* Cserét e-mailben kérj! [KATT]
* Az epizódokat ITT tudod megtekinteni!

 látogató van itt


Főoldal | Facebook

 
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

  
                             

SZABAD A JELENTKEZÉS!
Feltételek - Mielőtt jelentkezel, olvasd el!

 

 

 

::. Főszerkesztő: Klaudia
::. Társszerkesztők: Hegmand, Rami, mrsnorris, kat
::. Indulás: 2009. január 07.
::. Host: Gportal, Blogspot
::. Felbontás: 1280 x 800
::. E-mail:  gossipgirlfan.gp@gmail.com
::. Layout: Klaudia
::. Meme twittere: [KATT]
::. Hatalmas köszönet: Beccának, Bettinek, Ninának, N.-nek, nana20-nak, Kellynek, Nikki
::. Forrás: x | x | x | x | x | x | x | x | x | x |

 

 






 

Az oldal NEM áll kapcsolatban a sem Gossip Girl című amerikai sorozattal, sem perdig bármelyik producerével. Ez csak egy rajogói oldal, ami azért jött létre, hogy mindenki megismerje a népszerű show-t. Az oldalon lévő anyagok saját gyűjtések, illetve fordítások! TEHÁT: A LOPÁS SZIGORÚAN TILOS!

 

 
 

Ha kíváncsi vagy, hogy 2009. január 7. óta milyen frissítések voltak az oldalon a sorozattal és a színészekkel kapcsolatban, jó helyen jársz. Csak pár kattintás, és már minden további nélkül kutakodhatsz az archivált mappák, illetve elemek között.

Archívum

 
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre